Interjú: Csősz Renivel a Reni Beauty and Fashion Blog szerkesztőjével

16:51:00

Sziasztok!

Ma egy különleges bejegyzéssel érkeztem számotokra, hiszen ez az első interjú a blogon. Nagyon örülök, hogy ez is elérkezett, hiszen ezzel is sikerült valamilyen újdonságot megjelentetnem. 
Az egyik blogos csoportban "találkoztam" Renivel, aki közös munkára keresett bloggereket. Köztudott rólam, hogy imádok más írókkal közösen alkotni valamit, úgyhogy rögtön jelentkeztem is hozzá. Ennek a kis kollaborációnak a lényege, hogy Reni készített velem egy interjút, amit az ő blogján tudtok elolvasni IDE kattintva. És én is készítettem vele egyet, amit mindjárt olvashattok is. 
Szerintem mindkettőnk nevében beszélhetek, hogy élveztük a közös munkát és tervezünk még hasonló kis bejegyzéseket együtt, hiszen egészen jóban lettünk a beszélgetéseink alatt. 
Na de, nem is húzom tovább az időt, íme az interjú. 


1. Kezdetnek kérlek mondj magadról néhány szót, hogy picikét jobban megismerhessünk! 
Csősz Renáta vagyok, egy logisztikusnak tanuló 19 éves lány. Szolnokon élek és itt is tanulok, ebben az évben vizsgázok majd. Mélykúton is sokszor vagyok, hiszen a barátom odavalósi.  A Reni Beauty and Fashion blog lelkes írója vagyok, ami 2016-ban indult. Szabadidőmben szeretek olvasni, kirándulni, gitározni, nagyokat sétálok és, ha időm engedi akkor Budapestre járok modellkedni. 

2. Amikor egy másik bloggerrel beszélgetek, sosem tudom elkerülni, hogy megkérdezzem, miért kezdett el blogolni? Téged mi vitt rá arra, hogy belekezdj? 
Igen, ez valahogy nálam is egy fontos pont, hiszen mindig érdekel, hogy ki miért kezdett el blogolni. Én nagyon sok Youtube videóst nézek és sok bloggert olvasok különféle témában. Nagyrészt ők inspiráltak, tetszett, hogy ők is mennyi embert inspirálnak. 
Mivel a párom nagyon támogatott benne, ezért nagyobb lendülettel kezdtem bele, mint azt gondoltam volna. Szeretek írni és úgy gondoltam, ezt mással is megosztom. Remélem, tudom az olvasóimat inspirálni és hasznos tanácsokkal ellátni. 

3. A blogodon szép számban vannak szépségápolással kapcsolatos bejegyzések és nekem is említetted, szeretsz ezzel foglalkozni. Ebből kifolyólag; melyik az a szépségápolási termék, ami nélkül nem tudnál élni és, amit mindenkinek ajánlanál? 
Nagyon sok kedvencem van a szépségápolási termékek terén, nehéz egyet kiválasztani de, ha nagyon kellene, akkor az arcmaszkokat mondanám és abból igazából bármelyik márkát. Szerintem elengedhetetlen egy szép arcbőr érdekében az arcmaszk használata, tökéletesen kitisztítja a pórusokat, ezért is választottam ezt a terméket. 

4. Nekem is és a bemutatkozásodban is leírtad, hogy modellkedsz. Mikor és miért kezdtél el ezzel foglalkozni? 
2006-ban kezdődött el az egész modellkedés az életemben, amikor születésnapomra egy szépségversenyre való benevezést kértem és szép helyezést is értem el. Innen kezdődött az egész, utána tanfolyamot végeztem el és így tovább. Mindig is érdekelt a modellkedés, imádtam nézni őket a tv-ben és mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer rólam is készülhetnek olyan profi képek, mint egyes modellekről. 

5. Azt gondolom és azt is veszem észre, hogy manapság a modellkedés hatalmas divatnak örvend. Viszont valószínűleg ez sem fenékig tejfel. Szerinted mik a modellkedés árnyoldalai? Emellett pedig arra is kíváncsi lennék, hogy Te mit szeretsz benne a legjobban? 
Mint minden szakmának, ennek is megvan a maga szépsége és árnyoldala is. Talán a kamu és a kizsigerelő modellügynökségek azok a tényezők, amik árnyoldalai lehetnek. Az egyik legfontosabb dolog, hogy megfelelő és támogató modellügynökséget keressünk fel. 
Én az egész szakmában a komolyságot és az önfegyelmet szeretem a legjobban. Erről írok majd bővebben később a blogomon is. 



6. Elég sok életmóddal kapcsolatos posztot találhatunk a blogodon. Azokat a tippeket, amiket adsz az olvasóidnak, Te magad is be szoktad tartani? 
Igen. Csak olyan tanácsokat adok másoknak, amiket én is be szoktam tartani és, amiket én is használok. Fontosnak tartom egy blogger életében a hitelességet, ezért sem szeretek olyan dolgokat közölni, amiket nem úgy gondolok. 

7. Sajnos nagyon sok fiatal van, akik nincsenek megelégedve magukkal és az életükkel. Mit tanácsolnál nekik? 
Igen, sajnos tényleg sok ilyen fiatal van. Szerintem a legjobb megoldás, ha egyszer időt szán arra, hogy leüljön és összeírja azt, amiben jó és tehetséges. Írjon bele minden olyan dolgot, amit szeret magában. Ezt vegye elő mindig, amikor úgy érzi, hogy nem elégedett magával és olvassa végig, hogy mégis mennyi mindenben jó. 
A másik fontos dolog szerintem a pozitív gondolkodás. Ha mindig negatívan állunk a dolgokhoz, akkor negatívan látjuk majd önmagunkat is egy idő után. 

8. Térjünk át egy kicsit a szabadidőre. Írtad, hogy szeretsz olvasni. Milyen típusú könyveket szeretsz leginkább olvasni? Illetve melyik a kedvenc könyved, amit szerinted mindenkinek el kéne olvasnia és miért? 
Őszintén szólva nem vagyok olyan típusú ember, aki elolvas egy évben száz könyvet. Én inkább akkor olvasok, amikor kedvem támad hozzá vagy, ha éppen ajánlanak egy szuper könyvet. 
Nincs nagyon kedvencem, mert az összes más és másért tetszett, de most például a Szent Johanna Gimi sorozatot olvasom. Igen tudom, már tök régi és nem is "divat", de hozzám még csak most érkezett el a pillanat, hogy a kezembe vegyem. Nos, talán innen is látszik, hogy nem azután megyek, hogy éppen mi a naépszerű, hanem olyan könyvet olvasok, ami megfog és érdekel. 
Egyébként nagyon tetszenek a gimis könyvek, bár mostanában sokkal komolyabb témájú könyveket forgatok a kezemben, ami az önfejlesztés felé viszi a gondolkodást. 

9. A gitározást is említetted, mint szabadidős tevékenységet. Mióta játszol ezen a hangszeren? Szerinted mennyire nehéz megtanulni? Illetve melyik az a dal, amit a legszívesebben játszol? 
5 éve gitározom hobbi szerűen. Bármikor, ha kedvem támad játszani, kicsit előveszem és egy teljesen másik hangulatba kerülök. Szerintem nehéz játszani ezen a hangszeren. Természetesen, ha magadtól tanulod a dolgokat, akkor nehezebb, de nem lehetetlen. 
A kedvenc számom, amit gitározni szoktam Ed Sheeran Give me love című dala. 

10. A végére pedig: mi az, amit mindenképpen tanácsolnál egy kezdő bloggernek? 
Lassan egy éve lesz, hogy vezetem a blogom. Őszintén, nyilván rendelkezem tapasztalattal, de nem annyival, mint aki már 5-6 éve blogol. Mindenesetre én azt ajánlanám mindenkinek, aki belekezd a blogolásba, hogy legyen a blogja célirányos illetve figyeljen oda a helyesírásra. 

Ez lett volna a kis interjú Csősz Renivel. Nagyon élveztem a közös munkát és szerintem mindenképpen nézzetek be a blogjára, mert nagyon jó kis cikkek találhatóak nála. 

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe