#4. I dare you! - Elhanyagolt hobbik

16:51:00

Sziasztok! 
Elég régen vettem már részt az I dare you! kihívássorozatban, ami eléggé bosszantott engem is, mert nagyon szeretem és tök jó feladatokat kapunk mindig, de valahogy sosem volt időm teljesíteni őket. Most viszont sikerült, aminek nagyon örülök. De mielőtt belevágnánk a teljesítésbe; mi is az az I dare you! ? 

Az I dare you! egy olyan bejegyzés- vagy kihívássorozat, aminek keretein belül az ebben részt vevő bloggerek, két hetente adnak egy feladatot a többieknek, aminek teljesítésére két hét áll rendelkezésre, majd az eredményt egy bejegyzés formájában kell megosztani. 


A jelenlegi feladatot Flor találta ki, amelynek a témája az elhanyagolt hobbik. Vagyis az elmúlt két hétben időt kellett szánnunk három olyan hobbinkra, amire az utóbbi időben nem igazán volt időnk. Tetszett a feladat, mert valójában, mióta elkezdődött a suli, alig volt időm a hobbijaimra, viszont most igyekeztem ezt pótolni, úgyhogy íme az én feladatteljesítésem. 

1. Blogolás 


Talán nem meglepő, hogy ez az első pont. Mióta elkezdődött a suli azóta semmi időm nem volt szinte a blogra és az írásra, ez pedig nagyon elkeserített. De már nagyjából kezdem utolérni magamat, így sikerül bepasszíroznom ezt is a napjaimba. Pont egy héttel ezelőtt sikerült megújítanom a blog nevét, létrehozni és megújítani a facebook oldalt és még egy instagram profilt is elkészíteni. Emellett sikerült új bejegyzést is írnom, és már piszkozatban van egy jó pár másik poszt is, ami megosztásra vár. 
Hogy miért szeretek blogolni? Ez egy önkifejezés is számomra, hiszen kötetlenül írhatom le a véleményemet és oszthatom meg azt másokkal. Az írás egyébként is fontos szerepet játszott és játszik is még mindig az életemben és az, hogy az írásaimat meg is oszthatom, duplán jó. 

2. Zene 


Imádok zenét hallgatni, énekelni, koncertekre járni és találkozni a kedvenceimmel. Az utóbbi kettőre viszont nem igazán volt alkalmam az elmúlt pár hónapban, pont az időhiány miatt. Viszont ezen a héten szerdán volt egy X-faktoros közönségtalálkozó, ahol lehetett fotót készíteni a kedvenceddel, aláírást kérni tőle és két versenyző - Mata Ricsi és Gorbunov Dmitrij - előadását is meghallgathattuk. Nagyon jó élmény volt két teljesen különböző de nagyon jó hangú énekest meghallgatni élőben és találkozni velük. Mindegyik előadó nagyon kedves és türelmes volt, szívesen beszélgettek mindenkivel. Tényleg  nagyon nagy élmény volt. 

3. Olvasás 

A kép nem saját! Sajnos a legutóbbi könyvet pdf-ben olvastam a telefonomon, így elég nehéz lett volna képet készítenem főleg, hogy a mobilommal szoktam fotózni. Szintén az időhiány miatt - milyen meglepő - nem volt időm olvasni, de ezt is sikerült pótolnom.
Végre sikerült befejeznem Simone Elkeles Tökéletes kémia című trilógiáját, ami igazán tetszett.
És, hogy miért szeretek olvasni? Az egyik indok az olvasható a fenti képen: Egy olvasó ezer életet él. 
Ez tényleg így van. Beleképzelhetem magam más emberek életébe. Olvasás közben elfelejtem a saját problémáimat és másokéval foglalkozhatok, mások életéért izgulhatok. Egy olyan világba csöppenhetek, ami nem is létezik és azt gondolom, ez hatalmas kincs. Az írók maguk nagyon nagy ajándékok az olvasás szerelmeseinek. Köszönjük nekik! 

Hát ez lett volna az én teljesítésem. Ha kíváncsiak vagytok, hogy a többiek mely hobbijaira szántak időt, akkor csekkoljátok őket az alábbi linkeken. 
Viszont előtte, ha nem szeretnétek semmiféle újdonságról lemaradni, akkor likeoljátok a blog facebook oldalát és kövessetek instagramon is! 

Íme a lányok bejegyzései: 

További szép hétvégét nektek.. 

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe