Körülbelül egy hónappal ezelőtt posztoltam egy hasonló bejegyzést azzal a különbséggel, hogy abban a Voltról és a Soundról írtam. Ha kíváncsiak vagytok, hogy azt a két fesztivált hogyan éltem meg, akkor IDE kattintva elolvashatjátok. 

Az első két "kis" fesztivál után következett a nagy falat, amire mindenki azt mondta, hogy kössem fel a gatyám, mert ez egy teljesen más világ és, hogy ez nem olyan lesz, mint a Volt vagy a Sound. Ezeket pedig mind nagyon negatív hangsúllyal közölték velem. Gondolom mondanom sem kell, hogy az a bizonyos gatya, amit fel kellett kötnöm tele lett. Hiszen nem volt elég, hogy itt öt éjszaka helyett nyolcat kellett dolgoznom, mellé még a fene se tudja hányszor több ember volt bent. Tehát eléggé félve és nulla kedvvel indultam neki az első éjszakának - hiszen itt is éjszakás voltam. 

Miután halálra rémítettek csupa részeg, bunkó és hülye emberre számoltam. És hál' Istennek, annyira de annyira kellemesen csalódtam. 

Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy a fesztiválozók durván 70-80%-a külföldi volt. Lehetséges, hogy ezért nem ért semmiféle atrocitás. 

A nyolc éjszaka alatt sikerült megfigyelnem a különbséget az ittas külföldi és az ittas magyar között: 

Az ittas külföldi menet közben kiabál, énekel, ugrál és a többi. De, ahogy oda ért hozzám, lecsendesedett, szépen kérte, hogy mit szeretne, aztán nem győzte megköszönni. Látszott rajta, hogy állni alig bír és dülöngélt össze vissza, de tisztelettel tudott velem beszélni. 

Míg az ittas magyar csendben, dülöngélve mászkált aztán, ahogy megállt mellettem valahogy kinyílt a csipája. Nem mondom azt, hogy tiszteletlenek voltak vagy hasonló, csak volt egy-kettő, aki igen flegma volt és nagyon elhitte magáról, hogy neki bármit szabad. 

De ezek annyira elenyészőek voltak, hogy csakis jó emlékeim vannak. Ezekből szemezgetek nektek egy kicsit. 

Kezdeném rögtön azzal, hogy voltak visszatérő vendégek, akik minden este megjelentek és akár már a sor végéről integettek nekem, hogy lássam, megint ott vannak. 

Volt egy két-három fős ír társaság, akik állandóan a dupla hotdogot "követelték", de aztán mindig jókat nevettünk és beszélgettünk és általában egy öleléssel hagytak ott. Az utolsó éjszaka már kérdezték, hogy jövőre is itt leszek-e, mert ha igen, akkor ők jövőre is csak hozzám fognak járni hotdogot enni. 

A következő szintén egy három fős társaság volt, fogalmam sincs, hogy honnan jöttek, de egyszerűen imádtam őket. Mindenes egyes nap körülbelül öt óra magasságában jelentek meg, beálltak az ernyő alá, ami az ő magasságuknak eléggé kicsi volt, ezért mindig reggel végig hallgattam Rihanna Umbrella című dalát és azt mondták, hogy addig fogják ezt csinálni, míg nem szólok a főnökömnek, hogy állítsa feljebb az ernyőt, mert ők nem férnek be alá. Az utolsó előtti éjszaka még egy szelfi is készült "Csináljunk képet a hotdogos lánnyal!" felkiáltással. Imádtam! :) 

Egy pár is járt hozzám minden este, velük igaz nem beszélgettem soha, de az utolsó éjszaka a hölgy hatalmas mosollyal köszönte meg, hogy egész héten milyen kedves voltam velük. 

Aztán, hogy azért bizonyítsam, nem csak a külföldiek voltak szerethetőek. Volt egy három fős magyar fiú banda, akik szintén minden nap megjelentek és, ha nem is ettek de egy pár szót mindig váltottak velem. 

Illetve a nagy kedvencem a srác, aki nagyon meg volt sértődve rám, amiért nem emlékeztem rá, hogy együtt beszéltük meg, mennyire viccesek a külföldiek részegen. Aztán azt is sérelmezte, hogy egyik délután egy hévvel jöttünk és ők láttak engem bejönni dolgozni és még integettek is nekem és én nem vettem észre. Persze erre kinevettem, hogy akkora tömegben csoda, hogy tudtam én merre vagyok. Aztán ő is majdnem minden nap jöttem hozzám enni és büszkén mesélte, hogy egész éjszaka a Sziget másik felén bulizik és amíg oda ér hozzám vagy öt hotdogos mellett halad el, de ő csak nálam hajlandó enni. 

Az egyik legpozitívabb élményem viszont: egyik éjszaka - miért is ne - megint leszakadt az ég. Igazából két pulcsi és egy esőkabát volt rajtam, de majdnem megfagytam. Aztán jött egy magyar férfi, aki meg is jegyezte, hogy nagyon vacogok. Helyeseltem, csináltam a hotdogját, fizetett majd elment. Körülbelül húsz perc múlva visszajött és hozott nekem egy pulcsit, hogy vegyem fel! Életmentő volt, nem tudom elégszer megköszönni a kedvességét! 

És egy másik pozitív élmény. Természetesen itt is dolgoztak szemétszedő brigádok, hogy tisztán tartsák a fesztivál területét. Le a kalappal előttük, hogy képesek tizenkét órán keresztül más mocskát takarítani. 

Viszont pont az én környékemre is be volt osztva egy csapat, akikkel azt hiszem a második éjszakán barátkoztam össze. Onnantól kezdve, ha éppen nem volt munka, várták, hogy oszoljon a tömeg vagy épp szüneten voltak tuti, hogy mindig nálam tanyáztak. Igaz, ez néha odáig fajult, hogy én annyira nevettem, hogy nem tudtam kiszolgálni, szegény külföldi meg csak nézett, hogy min nevetek ennyire. És a legjobb, amikor az egyik fiú mindenáron meg akart tanítani talán két orosz fiút magyarul beszélni. Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy itt sikerült sírva fakadnom a nevetéstől. 

Emellett pedig már a mellettem dolgozó kávés lányokkal is egész jól összebarátkoztam. 

Összességében sokkal tisztelettudóbbak és kedvesebbek voltak az emberek. Nem kötekedtek, kulturáltak voltak. Persze itt is voltak olyan fiúk-lányok, akik már egy másik dimenzióba itták magukat, de elenyészőt láttam ebből is. Inkább az volt a jellemző tapasztalataim szerint és aszerint, amit láttam, hogy mindenki csak annyit ivott, hogy jól érezze magát. 

És annak ellenére, hogy dupla annyit dolgoztam, mint a Volton vagy a Soundon sokkal jobban éreztem magam, hiszen sokkal nagyobb élményekkel tértem haza és csak köszönni tudom ezeknek az embereknek, hogy széppé tették a tizenkét óráimat. Valóban várom, hogy találkozzam velük jövőre is. 

[Nem tudom, hogy más pultoknál, standoknál mi volt a helyzet, ha erről bárki bármit tud nekem mesélni, nagyon szívesen várom.]

Ó, és még egy nagy különbséget szeretnék megjegyezni a bejegyzés végére, amit a Sziget és a Sound/Volt között tapasztaltam. Az előző beszámolómban említettem, hogy nagyon sokan tucatok voltak. Hogy körülbelül már nem lehetett az embereket megkülönbözteti egymástól, mert mindenki ugyanúgy nézett ki. Na ez itt nagyon nem így volt. 

Ezen a fesztiválom a lányok nem féltek egy szál melegítőben flangálni vagy papucsban. Nem érdekelte őket, ha nyakig sárosak az eső miatt, ők akkor is boldogan szökelltek és énekeltek tovább. Nem féltek jelmezekbe bújni (voltak római katonák, állatok, de a tehénfejő szerkóba beöltözött fiúk és a rózsaszín tütüben szaladgáló fiúk voltak a kedvenceim.). Itt az emberek nem féltek színesek és egyediek lenni, amit annyira jó volt látni.